Következő cikk
Előző cikk
Tartalomjegyzék
Nyitólap
Keresés
Vissza

A számok helyesírásának néhány kérdése

Az akadémiai helyesírási szabályzat 289. a) pontjában ezt olvassuk: „Ha a tőszámneveket betűvel írjuk, kétezerig minden szám nevét egybeírjuk; ezen felül csak a kerek ezreseket és a milliósokat… Kétezeren felül, ha az ezres után a szám még folytatódik, az összetett számnevet a hátulról számolt szokásos hármas számcsoportok szerint tagoljuk, és a csoportok közé kötőjelet teszünk…” Tehát például egybeírjuk: ezerkilencszázkilencvenkilenc, de kötőjellel ezt a sokkal rövidebb számot: kétezer-egy. Ha elérkezik a 2001. esztendő, alighanem célszerűbb lenne háromezerig kiterjeszteni az egybeírást, hogy kötőjelezés nélkül egybeírhassuk – vagyis egyszerűbben írhassuk – a harmadik évezred évszámait is: kétezeregy, kétezerkettő stb. Másrészt pedig ezt a 289. a) szabályzati pontot érdemes lenne a kerek milliárdosokra is kiterjeszteni, hiszen a szabályzat szótári része szerint az ilyen számokat is egybeírjuk: ötmilliárd, kilencvenötmilliárd.

Sajnos, nem szól a szabályzat az olyan mennyiségjelzős kapcsolatok írásmódjáról, amelyekben határozatlan számnév a jelző. Szerencsére a szótári rész hoz példákat arra, hogy az ilyeneket külön kell írni: sok ezer, több ezer, sok millió, sok milliárd. (A Helyesírási kéziszótárban egypár száz szócikk is van.) Arra azonban „A magyar helyesírás szabályai”-nak a szótári részében sem találunk példát, hogyan kell írnunk azokat a számkapcsolatokat, amelyekben számjegyes írású a jelző. A való életben ez nem szokott gondot okozni, mert az író-olvasó emberek számára igencsak természetes, hogy kötőjelezés nélkül különírjuk egymástól a számjegyes jelzőt és a betűvel írott jelzett szót: 6 ezer, 10 millió, 20 milliárd. (Viszont nem szoktuk számjeggyel írni a száz szó jelzőjét, pl. 7 száz.)

Gyakran előfordul, hogy a száz, ezer, millió vagy milliárd szónak két tőszámnév kapcsolata a határozatlanságot kifejező jelzője. Szabály az ilyen alakulatok írásáról sincs, de a helyesírási szabályzat szótári részében egybeírva találjuk ennek a példáját: öt-hatezer. Nyilván így írandók ezek is: hat-nyolcszáz, egy-kétmillió, tíz-tizenötmilliárd. Ám bizonytalanságban hagy bennünket a szabályzat afelől, hogy ha az ilyen alakulatokhoz a melléknévi -s képző járul, megmaradhat-e a száz, ezer, millió vagy milliárd szó különírása. Az egybeírás mellett szólna az, hogy a -s képzőnek gyakran „egyberántó” ereje van, például a különírt sok ezer mellett egybeírjuk a sokezres-t. Ellenben a különírást javasolja – illetőleg csak sugallja – a 119. szabálypont, amely szerint ha a számnév összetett szó, „a kapcsolat számnévi tagját különírjuk a melléknévi tagtól”: tizenkét emeletes, negyvennyolc órás. Úgy hiszem, e 119. szabály alapján kell írnunk ezeket is: öt-hat ezres, egy-két milliós, tíz-tizenöt milliárdos stb.

A 288. szabálypont szerint egybeírjuk: tízféle, de arról a szótári rész sem szól, milyen legyen ennek a számjegyes írása. Szerintem a -féle képzőszerű utótagot nem tekinthetjük önálló szónak (vö. 10 milliós), hanem csak toldaléknak, ezért kötőjellel kell írnunk: 10-féle (mint ezt: 10-szeres). Mint ahogy tulajdonnévhez is kötőjellel kapcsoljuk ezt a képzőszerű utótagot: Eötvös-féle.

Mi a helyes írásmód, ha a száz, ezer, millió vagy milliárd szónak a fél, a másfél, a három és fél stb. a jelzője? Jelenleg nincs ennek szabálya, de az akadémiai helyesírási szabályzat szótári része eligazít bennünket ebben a kérdésben: Ha a jelzői tag egyszerű szó, az alakulatot egybeírjuk: félszáz, félezer, félmillió; ha ellenben összetett szó vagy többszavas szószerkezet, akkor az alakulatot külön kell írnunk: másfél ezer, másfél millió, három és fél ezer, öt és fél millió. Itt jegyzem meg, hogy a szótári résznek a fél számnévre vonatkozó szócikke nem eléggé körültekintő megfogalmazású, ugyanis arra figyelmeztet, hogy ezt a számnevet ‘félig’ jelentésben egybeírjuk a jelzett szavával (félárva stb.), ’egyketted’ jelentésben azonban különírjuk tőle a jelzett szót (fél áron stb.). Ez a „szabály” az ott felsorolt példákban valóban érvényesül, ám a más típusú, az előtagjában törtszámot rejtő félszáz mégis egybeírandó, noha tudjuk, hogy ‘egyketted’ részét jelenti a száz-nak.

Pásztor Emil

Következő cikk
Előző cikk
Tartalomjegyzék
Nyitólap
Keresés
Vissza

----------

{129} {130}